Írásaimnak egyik részében művészetfilozófiai elképzeléseimet írom le összegezve mindazt, amit lassan 50 éves pályám során és gyerekkoromban szüleim, nagyszüleim mellett gyűjtöttem. Ezekről a tapasztalatokról írok a könyveimben, arról a semmi máshoz nem hasonlítható művészi létformáról, amelynek örömeit és nehézségeit magam is átélhettem.
Novelláimban az ember érzelemvilágának, időnként nem is tudatos rezdüléseit igyekszem megragadni, tettenérni, ábrázolni. Nagyon foglalkoztatnak az álmok, mert azok sokban segítenek, hogy kutatni, megfigyelni tudjam az ember személyiségének tudatalatti összefüggéseit.
Verseim csak hangulatok, csak érzelmek, csak lelkiálapotok. A vers az irodalmon belül a legtalányosabb műfaj, mert egy vers születését se megakadályozni, sem erőltetni nem lehet. Vagy megteremti önmagát, vagy megkísérelhetjük becsalogatni a hangulatokat, amelyekből képes életre kelni, de (legább is ami engem illet) mindig kell hozzá valami öntudatlan lendület, lelkesültség, irányíthatatlan elragadtatás.
Az én véleményem szerint, vers nem születik lelkünk sivatagi homokján, hiszen ahhoz, hogy létrejöjjön igazi termőtalaj kell, mert a költészet isteni eredetű!
