A Csatabárd

A Csatabárd


Úgy érzem, nem bírom már sokáig! Egyre fáradtabb vagyok! Nagyon régen ásunk már!
Erőltessed egy kicsit még magadat, most már hamarosan megtaláljuk, egészen biztosan!
De hát én azt sem tudom, hogy mit keresünk!
Hát az nem is lényeges egyikünk számára sem, mert nekünk csak ki kell ásnunk!
Lehet, hogy könnyebben menne, ha látnám magam előtt, hogy néz ki. Ha tudnám, mit keresünk, az azért sokat segítene.
Elárulom neked, hogy én sem tudom pontosan. Egy biztos, hogy itt van, ahol ásunk, és nem lehet már túl messze, az, amikor megtaláljuk!
De honnan fogjuk tudni, hogy arra találtunk-e rá, amit keresünk, ha egyáltalán nem tudja egyikünk sem, mit kell megtalálnunk és, hogy az hogyan néz ki?
E felől ne aggodalmaskodj, mivel abban a pillanatban, amint rálelünk, én fel fogom ismerni, mert már láttam olyat, csak e percben nem tudom felidézni még a nevét sem! Valami eltörölte az emlékezetemben.
Azért az mégiscsak szokatlan helyzet, hogy te meg én napok óta ásunk valamit, amiről én semmit sem tudok, te pedig mindent elfelejtettél!
Belátom, egy kicsit tényleg különös, ha jobban belegondolok, de vigasztalódj, mert ebben semmi rendellenes nincsen, ha az ember parancsra, vagy inkább utasításra cselekszik. Talán így finomabban fogalmaztam, ugyebár?
Azt akarod ezzel mondani, hogy mi itten valakinek, vagy valakiknek az elképzelései szerint ássuk ezt a rohadt kemény földet?
Igen, határozottan! Azt is mondhatnám Felsőbb!!! Parancsra keresünk, valamit, amiről nem tudjuk, mire kell annak, aki velünk akarja kikapartatni.
Fogalmam sincs mi, vagy ki kényszeríthet minket erre, hiszen mi szabad emberek vagyunk, ugyebár?
Általános értelemben, ha nem bonyolódunk a részletekbe, ez teljesen igaz, de a szabadságnak is vannak korlátai! Az nem úgy van, hogy kijelented, szabad vagy és akkor már soha többet nem lehet neked feladatot adni!
Ez azért talán több, mintha valaki kap egy megbízást! 3 napja tart szüntelenül, anélkül, hogy tudnám, ki az, aki korlátozza szabadságomat!
Megsúgom neked, ezt én sem tudom, mert nekem csak annyit mondtak, ássam ki.
Vagyis, azt is mondhatták volna, ássad be magadat és engem, te akkor is engedelmeskednél? Már ki sem látszunk a fölből, olyan mélyen csákányozunk!
Ha egyszer az, hogy kiássunk valamit, egybeesik azzal, hogy önmagunkat meg beássuk, akkor azt kell mondjam, számomra ez egyre megy.
Hát tudod! Nem is csoda, ha így állnak a dolgaink, amikor neked mindegy, amint egyre mélyebbre süllyedünk más kénye kedve szerint!
Minden lapát földdel kétszeresen lejjebb vagyunk, mert egyrészt a gödör nő, de a föld, amit kidobunk, az meg kívül már hegyet képez!
Azért nagy különbség van, a között, hogy süllyedünk, vagy, hogy ásunk, mert itt azért mindenképen mi idézzük elő, azt, hogy ennyire mélyre kerültünk.

A süllyedés azonban akarattalan.
Kérdés, hogy lehet-e ennél már mélyebben lenni, mert nekem az, az érzésem, egyszer csak a másik oldalon leszünk és közben még meg sem találtuk azt, amiről nem is tudjuk, hogy mi.
Ezen se kell már szoronganunk, mert úgy érzem valamit elértem az ásóval! Látod, itt van! Megtaláltuk!
Egek ura! Mi ez?
A Csatabárd!
Eszembe jutott a szó, mondtam ugye, ha meglátom, tudni fogom hogy hívják!  Különben meg, nagyon sokszor láttam ehhez hasonlót valahol.
Igazad van, valamire rettenetesen hasonlít, rögtön eszembe fog jutni, mi is az!
Visszaemlékezem, amikor gyerekkorunkban figyeltük a hentest. Ahogy a húst darabolta, meg a csontra lesújtott, valami ehhez hasonló volt a kezében! Látod már magad előtt?
Csakugyan, mintha az is ilyen lett volna, de ez sokkal nagyobb!
Nem a méret számít, hanem az: miért ástuk ki, kinek fogjuk átadni? Egyáltalán! Mire lehet ezt használni?
Ebben a pillanatban egy kérdésedre sem tudok válaszolni, mert hiába kutatok az emlékeim között, nem jut eszembe, kinek a megbízásából ástunk! Fogalmam sincs, mit tegyünk vele és azt végkép nem tudom felidézni, vajon ez az eszköz mire használható?
De ugye, nem egy hentes bízott meg az ásással?
Hiszen látod, hogy ez sokkal nagyobb, meg a nyele sem hasonlít!
Különös, de az motoszkál a fejemben, hogy ennek a kiásása nem sok jót jelent. Mintha valami baj társulna hozzá.
Te jó ég! Akkor azzal, hogy felkutattuk magunkra zúdítottuk a felelősséget, nem igaz? Más volna a helyzet, ha emlékeznél ki bízott meg azzal, hogy találj rá, mert akkor ez a gond nem a miénk lenne!
Hát mondasz valamit, de talán ezt még jóvátehetjük!
Mire gondolsz az istenért? Csak nem…
De! Egészen biztosan azonnal vissza kell ássuk, mintha nem is ástuk volna ki!
De hát talán elég lenne kimászni a gödörből és betemetni!
Egyrészt: ebből a gödörből hamarjába nemigen fogunk kijutni, olyan gyorsan semmiképp sem, amilyen sürgős ennek az eltüntetése! Másrészt: Ha mi megtaláltuk, megtalálhatja más is. Ennél sokkal mélyebbre kell ássunk, mert az a felelősség, hogy esetleg megint kiássák az már valóban minket nyom.
Eszerint: kezdjük elölről?
Nem, csupán folytatjuk, amit elkezdtünk, csak fordított értelemben.
Ezt meg, hogyan értsem?
Nem ki, hanem beássuk a Csatabárdot!