A Háztető

A Háztető

Az utolsó emléke az volt, hogy nem találta a lába alatt a kúpcserepeket és leesett a háztetőről.
A tetőről? – szólalt meg benne a Másik, mit kerestünk a tetőn?
Hát járkáltunk – válaszolta, – hiszen mindig ott szoktunk jönni, menni, nem emlékszel?
A Másik nem emlékezett, ehelyett újabb csodálkozásokra akarta magát ragadtatni. Ezt megállította, mert nem volt kedve arra, hogy értékelje a történteket, annyira lefoglalták az események.
Ahogy ott jártunk, keltünk – folytatta, egyszer csak hiányzott valami a lábunk alól, ami nagyon fontos lett volna, hogy folytathassuk a sétát.
Mi, mi hiányzott?– faggatta a Másik, aki úgy látszott semmire sem emlékezett.
A Tető, az nem volt meg, úgy egy jó darabon, mert nem lehetett lépni sehová.
Úgy érted, hogy amikor elindultunk még megvolt, aztán hirtelen már nem lehetett érezni a lábunk alatt?
Igen, pontosan ez történt, mert amikor kinyújtottuk a bal lábunkat, hogy előre lépjünk, egyszerre nem volt a cserép alatta. Amúgy sem könnyű a kúpcserepeken járni, hátha még nincsenek!
Belátom, ez lehetetlen, de most azt mondd meg nekem, miért nem sétálunk odalenn az utcán, ahol mindenki le tudja tenni a lábát?
Azt nem tudom, valahogy úgy alakult, hogy nekünk a Tető jutott, amivel semmi baj se lenne, vagyis lett volna, ha egyszer csak nem fogy ki a talpaink alól. Igaz, eleinte nem volt könnyű megszokni, azt, hogy ott járunk- kelünk, de aztán egyre természetesebb lett, hiszen sikeresen hozzáidomultunk, nem emlékszel?
Más lábállás, más lépéshossz, egészen megváltozott tartás, meg a szélirány se volt mindegy, de azután minden ment a maga útján. Mindezt csupán a rendszeres testmozgásért kellett megtegyük, mert az kell, nagyon kell, hidd el! Anélkül az ember nem maradhat formában és megalázó helyzetek egész sorát kell elszenvednie, pusztán a teste miatt!
Hát ezt azért nem nagyon értem – mondta a Másik – el tudsz te képzelni, ennél megalázóbb helyzetet, mint amelyikben most vagyunk itt ketten?
Ajaj! Ezret is!
És az mind elkerülhető, ha az ember nem lép mellé?
Nem, nem léptünk rosszul! Egyáltalán nem a mi hibánk volt, hogy a Tető ott nem folytatódott! Miként értessem meg veled?
Hát ez nehéz lesz, mivel előbb, azt kellene elmagyarázzad, miért feltételezted, hogy ahová lépsz, ott van cserép?
Hiszen mindeddig ott volt a háztető! Tegnap és tegnapelőtt és az összes éjszakánkon, minden teljesen rendbe volt!
Ez így magában nem elég indok, mert ha jól sejtem te megszokásból sétáltál velem! Ne is csodálkozzunk, ha egyszerre ott a baj! Fel sem merült benned, hogy változás van?
Egyáltalán: mondd, nem mentél te ezegyszer más irányba?
Jó, elfogadom, (ha nem is tudok visszaemlékezni rá) hogy testmozgás végett, együtt járkáltunk a tetőn minden éjjel, ám a módszer egyáltalán nem mindegy! Lehetnek más irányok, különös formájú cserepek, sőt! abszurd, de tételezzük fel: még az is megtörténhetik, hogy itt-ott teljesen hiányzik a tető! Egyszerű: csupán az irányra kell figyelni, azt kell betartani, ha neked olyan fontos, hogy ott fent maradjunk!
Tulajdonképpen, nem is annyira lényeges már, mert ha jól meggondoljuk, éppen ideje volt a változásnak! Az igazság az, hogy  kezdtem épp unni az egész testmozgást! Lehet, hogy így, szerencsésen alakult minden, mert ki tudja meddig sétafikáltunk volna még, ha nem tüntetik el hirtelen azokat a rühes cserepeket a lábunk elől!
Akkor mostantól, semmi tető, se kúpcserép, se kimért lépések, se szélirány, se séta?
Azt hiszem, ezt nem látod egész világosan: mostantól minden Tető nélkül fog folytatódni.