A látogató

A látogató


És milyen színű volt a fésűje?
A fésűje? Hogy érted, hogy a fésűje milyen volt?
Úgy értem, ahogy mondom: a haja milyen színű fésűkkel volt feltűzve?
Ja! Azokról a különös félholdakról beszélsz, amelyek összetartották a kontyát? Azok, ha jól emlékszem barnák voltak.
És kétfelől?
Igen két oldalról.
Vagy nem emlékszel jól a színekre, vagy nem Ő volt!
Már, hogyne lett volna Ő! Egészen biztosan éreztem, hogy Ő az!
Ha Ő lett volna, akkor lazán feltornyozott ezüstszín fátyolra emlékeztető hajában kétfelől a fésűi szinte nem is látszottak volna, hiszen mindig áttetsző, üvegszínű fésűket viselt!
Látszatok! Te mindig a részletekre figyeltél, ezért vagyunk ma ebben az érthetetlen helyzetben! Mit számítanak a fésűk színei? Mit jelentene, ha ezegyszer barnák lettek volna, nem áttetszők?
Sokat jelentenének, hát nem érted?
Bejön ide, leül nálunk, de nem olyan, mint valaha, hiszen soha nem volt barna fésűje, nekem elhiheted!
Nem, nem hiszem, mert jól tudom, hogy ő volt! Nem fogok egy fésűn, vagy kettőn fennakadni, hiszen egyébként minden egyezett!
Mondd meg nekem, miből tudtad, hogy Ő az? Volt valami, ami csalhatatlanul arra utalt, hogy aki minket meglátogatott, az Ő?
Bejött, leült és bár egyáltalán nem történt semmi, valahogy minden a helyére került.
Ez volt a Jel?
Igen, ez mutatta, hogy egészen biztosan ő az, mert amíg így, hosszú percekig, sőt úgy érzem, órákig, együtt üldögéltünk, végre egyáltalán nem észleltem, hogy hiányzik, mert jelen volt!
De többet mondok neked, sokkal biztosabbat: én is éreztem azt, hogy létezem, bár nagyon régóta már, erre sem mutat semmi jel, se nálam, se a te esetedben. Hiába próbáljuk a legkülönbözőbb módokon megtalálni a bizonyítékainkat! Én itthon várok és figyelek minden jelre, te pedig kinn járkálsz a külvilágban, mégis minden este azzal térsz haza, hogy semmit sem találtál, egyetlen tényt sem, ami azt igazolná, hogy létezünk! Még egy tükröződést sem tudsz felidézni, ahonnan legalább az árnyékunk visszaverődne!
Mert nincs olyan külső bizonyíték, amire képes volnék rálelni, hiába járatom a bolondját a lábaimmal!
Hát látod: mégis abból, hogy így bejött, kopogtatás nélkül és csendben leült, ki lehetett érezni, hogy mi fontosak vagyunk, különben nem látogat meg bennünket, és nem marad nálunk órákig! Még jó is, hogy nem voltál itt, és nem kezdted mindjárt azokkal a fésűkkel, hiszen meg is bántódhatott volna a gyanakvásod miatt!
Mégis különös, hogy én, térdig koptatom a lábamat egy bizonyítékért, amíg te itthon ülsz, ölbe tett kezekkel, anélkül, hogy a kisujjadat mozdítanád, és rátalálsz mindenre, amit én hiába keresek!
Villanyt se gyújtasz, hogy megszemléld, ki jött be, fel se egyenesedsz ültő helyedből, a fejedet sem fordítod más irányba! Biztos vagy benne: semmi kétség, Ő az, aki halkan leül melléd, barna fésűkkel a hajában és te szó nélkül mindent elhiszel neki! Az sem különös neked, hogy, akkor jött, amikor én nem voltam itthon?
Tudta, hogy te úgysem ismernéd fel!
De hisz, te mindent elfelejtettél, egy kicsiny részletre sem emlékezel, miért neked mutatta meg magát?
Mert abból, amiről csakugyan felismerhető, te semmit sem érzékeltél volna! Én talán nem emlékszem, milyenek voltak a fésűi, (ha egyáltalán volt idő, amikor ez még valamit számított) mert arról a korszakról minden tárgyi emlékemet elveszítettem. Ám, egészen pontosan érzem még ma is, azt a telített csendet, amelyik mindig körülvette. Erről én azonnal felismertem, de te azt se tudtad volna, hogy Ő van itt!
És a szürke, lágy selyemruha? Vagy talán az a sötétkék, amelyiken kis tájképek voltak apró tornyokkal? Ha egyiket sem viselte és a hajában se voltak félhold alakú, üvegszín fésűi, akkor mégis honnan tudod, hogy ki  járt itt?
Azért, mert Ő volt, ez kétségtelen! Mit sem számítanak már, ezek a tárgyi bizonyítékok! Hidd el, csupán félre viszik az emlékezést!
Belépett és rögtön megtelt vele a Csend, megváltozott a légkör és a függőleges, amelyikről régóta már, lecsúszott minden ott belül, vízszintessé vált, elsimult és rajtra volt az egész, amiről azt hittem rég elvesztettem. Többé nem volt kétségem felőlünk, mert éppen ő volt ránk a bizonyíték! Kár is volt olyan sokfelé keresned, ha egyszer itt volt nálunk! Minden, minden azt bizonyította, hogy Ő az!
Azon kívül, hogy barna volt a fésű!