Az Egér

Az Egér


 

Hirtelen, csengő berregésre riadt fel az éjszaka közepén. Akit ébresztettek már így, az tudja, hogy a csendben a legszelídebb hang is milyen vészjóslónak tűnik, ha az embert a legmélyebb álmából veri fel! Kinyújtotta kezét a villanykapcsolóért és megnézte az órát. Fél kettő volt. Uramisten! Csak nem ég a ház? Nem volt különösebben félénk, de valahogy az éjszakai érzések élesebbek a nappaliaknál és úgy gondolta, különös vészjelzés ez a csengő berregés.
Átfutott az agyán, hogy az egészet csak álmodta, de annyira valóságosnak tűnt a hang, hogy úgy érezte, ki kell nyitnia az ajtót, annak ellenére, hogy az ösztönei azt suttogták: maradj veszteg, ki tudja, mi van a másik oldalon? Nem, nem, mostmár mindenképp a végére kell járjon! Halkan az ajtóhoz osont. Hallgatózott, fülét a deszkához szorította és meggyőződése lett, hogy képzelődött. Biztos, ami biztos, ezek után kockázatmentesen elhúzhatja a reteszt és lenyomhatja a kilincset, hiszen csak álom volt az egész.
Az ajtó feltárult és a keretében egy lány állt mezítláb, kezében hatalmas párna és szinte a földig lógó paplan fehérlett. Félig aludt, amikor azt motyogta csaknem gépiesen: Bocsánat, aludhatnék Magánál kérem, az én lakásomban egy egér van! Nem várt választ, egyszerűen képtelen volt annyi időt állva eltölteni. Gépiesen besétált a nagyszobába és ágyneműjét a heverőre dobva, arcát a párnába fúrva elaludt.
Nem volt itt semmi tennivaló többé. Kiment becsukta az ajtót és már az ágyban kezdett el azon gondolkodni, hogy vajon, hogyan is nézett ki a lány, szép volt-e, vagy semmi különös, és nem utolsósorban, mi lehetett az oka az egéren kívül, hogy éppen őt választotta ki, a menedékkérésre. Rövid gondolkodás után rájött, hogy e pillanatban semmire nem kaphat a választ, mert a leányzó valójában aludt, mialatt menedékjogot jelentett be. Kérdése nem kérelem volt, hiszen nem várt beleegyezést. Eljátszott egy pillanatig azzal a gondolattal, hogy mi lett volna, ha nem engedi be?
Át kellett látnia, hogy ez teljesen lehetetlen volt, egyrészt a helyzetből, másrészt az ő természetéből fakadóan, mert benne mindig, mindent felül írt a kíváncsiság és valami határozott remény, vagy inkább bizalom az új, kívülről jövő élmények iránt.
Elhatározta hát, hogy a kérdések tisztázását másnap reggelre halasztja. Sajnos elég korán kell holnap elmennie itthonról, de akkor biztosan a leány is készülődik majd. Az is lehet, hogy borzasztóan szégyellni fogja magát, sietve kapkodja majd össze ágyneműjét és elszelel, alig hallható köszönetet rebegve.. Igaz, ebben az esetben, meg minek is kérdezgetné? Úgy fog tenni, mintha a világon a legtermészetesebb segítségnyújtás lett volna az éjszakai közjáték, amire tőle alapvetően számíthat minden védtelen nő, ha valaki zaklatja, még ha csak egy egér is az..
Amikor  itt tartott a gondolataiban, elnézően elmosolyodott azon a képtelenségen, hogy a nők vajon miért ilyen, igazán kicsi, kedves állattól félnek a világon a legjobban?
Eszébe jutottak mindenre elszánt amazonok a múltjából, akiket semmi sem rettentett el a legvadabb kalandoktól. Sem a magánéletükben, sem a pályájukon, de a szórakozásaikban sem voltak ijedősek, mégis egy sem volt közöttük, aki ne menekült volna sikoltozva, feladva minden egyenragúságot, ha meglátott egy Egeret.
Manapság divatosan „kalandtúrának” neveznénk, azt az elég veszélyes kirándulást, amelyen egyszer résztvett egy bátor hölgy társaságában. Felfelé tartva a hegycsúcsra, át kellett hatolniuk egy kisebb vízesésen. A barátnője ment elől és ő, aki tulajdonképpen bizonyos kétségek és félelmek között követte, látta, hogyan küzdi fel magát vízzel szemben, hatalmas elszántsággal és ügyességgel arra a párkányra, ahol végre megpihenhettek volna, mert a víz ott már szelíd patakká vált.
Alig, hogy felért, hatalmasat sikoltott, visszafordult és szédítő sebességgel újra a vízesés aljára szánkázott az ő lábához. Ott fenn, ahol már a víz nem lepett el minden nagyobb követ, az egyik sziklán ült egy Egér vagy talán egy kisebb vizipatkány és gyanútlanul szárítkozott!
Ennyit tehát a női bátorságról- gondolta félálomba és elaludt.
Másnap, nagyon vidám és üde tavaszi reggelben arra ébredt, hogy azt álmodta, valaki becsöngetett hozzá, egy egér miatt majd minden teketória nélkül aludni tért.
Attól félek, nem tesz nekem jót ez a folyamatos egyedüllét, – gondolta magába, amíg kiugrott az ágyból – hiszen már kezdek mindenféle nőket álmodni magamnak! Sietve öltözködött, mert észrevette, hogy késésben van. Átgázolva a nappali szobán az ajtó felé igyekezve, amikor hirtelen rájött, hogy nem álmodott, mert a leány ott aludt, nagy fehér ágyneműjében a heverőn! Az nem is jó kifejezés, hogy aludt, mert annál valamivel többet tett. Maga volt az alvás! Nem a cselekvés, hanem a definíció, mert ha az alvást mérni lehetne, mindenképpen ő lett volna a mértékegység hozzá.
Te jó Ég! Mit lehet ilyenkor tenni? Tétován állt a heverő előtt, elvégre megmondta a tokaji pap, hogy két halálos bűn van a világon: alvó embert felébreszteni és borba vizet tölteni! Hát most ő az egyiket mégis el kell kövesse, legfeljebb soha többé nem tölt a borba vizet.
Óvatosan, majd nagyobb eréllyel megrázta a leány vállát. Akkor, amikor már úgy érezte, több erőt helytelen lenne kifejteni, mert az már fájhat, a leány kinyitotta a szemét és nagyon kedvesen, azt mondta: hagyjon aludni! Majd újfent pislogott egyet, amíg kinyögte: becsapom az ajtót, ha elmegyek. Ennyi tellett tőle, mielőtt visszahátrált.
Egész nap amíg járt kelt, intézgette az ügyeit, könyvtárba ment, órát tartott teljesen ostoba gimnazistáknak, az járt az eszébe, hogy mi lehet a lakásában. Mikor megy el a lány? Esetleg, nem alszik-e még akkor is ott amikor hazamegy? Becsapja – e az ajtót, amikor elmegy, ahogy ígérte,? Az is izgatta, hogy ilyenformán a lakás gyakorlatilag egész nap nyitva lehet, mert a lány nem tudja bezárni.
Úgy koradélután a könyvtárban, eljátszott azzal a gondolattal, hogy az egész csupán káprázat volt, hiszen olyan régen egyedül él, nem volna csoda, ha képzelődne! A minap felfigyelt arra, hogy hangosan kérdez valamit magától és válaszol is rá!
Tulajdonképpen nem is bánná, ha az éjszakai történet valóság lehetne!
Még, talán az is előfordulhatna, hogy  ez a leány valamilyen, csodás, előzetes, születésnapi ajándék volna, hiszen alig egy hét múlva 35 éves lesz! Minden esélye megvan arra, hogy egyedül fogja ünnepelni, ha a jövevény meg nem oldja a kérdést.
A gondolattól, hogy talán csak álmodta az ágyneműbe burkolózó, mezítlábas leányzót, nagyon rossz érzése támadt.
Aznap nem húzta az időt, nem üldögélt csodára várva kávéházi asztaloknál, hanem, amint tehette rohant haza, mindenre, még rablótámadásra is felkészülve.
Alig kellett megbillenteni a zárat, hiszen az ajtó nem volt bezárva.
Ott állt a nappali szoba heverőjére meredve. A világon semmi nem jelezte, hogy itt valaki feküdt volna! Sehol egy gyűrődés, egy leesett gomb, vagy hajszál, sem egy idegen illat!
Hatalmas kiábrándulást érzett, olyan félét, mint, aki kötéllel a nyakán is azt reméli, kegyelmet kap, és csalódnia kell a végső pillanatban.
Hát valóban káprázat volt az egész! A benne élő nagyon erős remény öltött így alakot a képzelet segítségével! Olyan érzése lett, mintha valami kellemes álomból a lét reális oldalára fordította volna egy rossz mozdulat.
A legrémesebb az volt, hogy ott állt a szoba közepén és el sem tudta képzelni, mit kezd majd az estéjével. Ilyenkor még soha nem tért haza, mert amennyire lehetett, elhúzta az időt a kávéházakban, hogy ne kelljen itthon nekifognia valaminek. Elég régen nem tudott már semmire se jutni az írással és a képernyő, mint az üres papír tátongott előtte, amikor megkísérelt valamit mégis elkezdeni.
Esetleg, gondolta magában, leülhetnék megírni az éjszakai látogatást, hogy ezzel valamennyire mégis valósággá tegyem!
Szokatlan könnyedséggel indultak a sorok, egyik a másik után. Különös, már csaknem elfelejtett, boldog idő emléke köszöntött rá, ahogy haladt előre a szövegben. Milyen rövid is az este, ha az embernek jól megy a munka-gondolta. Hipp-hopp éjfél is elmúlt, mikor annyira jutott, hogy végre elfáradt és lefeküdt aludni.
Régen érzett elégedettséggel süllyedt az álom legmélyére, amikor hirtelen megint úgy hallotta, csengettek! Teljesen lehetetlennek érezte, hogy az írás ilyen erőteljesen uralja az álmát, úgy, hogy felkelt és meg akart győződni arról, hogy képzelődik.
Az ajtó keretében ott állt a tegnapi lány, karján a félelmes méretű fehér ágynemű lógott, úgy, hogy a paplan a földre ért. Ezúttal valami papucs is volt a lábán, és azt morogta: tudja, az egér!
Ő félre állt, hogy utat engedjen, és a leányzó otthonosan besétált a nagyszobába a heverőig és befúrta magát az ágyneműbe. Ő volt a megközelíthetetlen, az örök és csodálatos alvás megtestesítője.
Mit volt, mit tenni, visszament az ágyába és úgy érezte, bíznia kell abban, hogy a dolgok nem véletlenül esnek meg az emberrel, hiszen a történet, amit átélünk, egyszer majd megmutatja nekünk miről is szólt valójában.
Tulajdonképpen a Sors jól rendezte el, amikor ilyen teljesen kockázatmentes hálótárshoz juttatta, akiben van annyi rejtély és talány, amennyi még nem teher, ám magába hordozza az íráshoz szükséges inspiráció minden kellékét. Nem állja útját a képzeletnek, mert titokzatos, csaknem megfejthetetlen. A remény, ami belőle nyerhető éppen azért végtelen, mert parttalan és nem határolja le önmagát.
Boldog volt, mert hosszú ideje nem élte át, azt a jó érzést, hogy nincsen egyedül. A hangulat, ami ebben a különös sejtésben megragadta, más volt, mint, amikor egy valódi, hús vér nő feküdt mellette az ágyban, mert az mindig feszélyezte. Fordulni, lélegezni kellett vele, a többire már nem is érdemes kitérni, mert azok az élmények mindig túlságosan reálisak voltak ahhoz, hogy különféle művek táptalajai lehessenek. A befejezett valóság küldöttei voltak ezek a nők, nem úgy, mint a leány hatalmas fehér ágyneműjébe és az alvásba burkolózva.
Olyan boldogan aludt el, mint aki hatalmas ajándék birtokában, soha nem akarja kibontani a csomagot, amibe elrejtették.
Reggel csaknem úgy történt minden, mint az előző napon. A különbség annyi volt, hogy meg sem kísérelte felébreszteni Egérkét, akit magában így nevezett, miután a Csipkerózsikát hevesen elvetette a névválasztáskor, mert roppant banálisnak és közhelyesnek érezte.
Délután mikor hazatért, megint semmi sem emlékeztette arra, hogy valóban van egy lakótársa, de mostmár vígan dolgozott egész este, mert tudta, hogy jönni fog.
Egészen pontosan akkor, amikor mély álomba merült, megszólalt a csengő, és Egérke besétált az álmán keresztül a heverőig. A harmadik nap után, már úgy sietett az ajtóhoz, hogy valójában fel sem ébredt és a lány némán törtetett megszokott alvóhelye felé, úgy, hogy a szemét sem nyitotta ki üdvözlésül.

Elérkezett a 35. születésnapja.
Kimondhatatlanul hosszúnak érezte azokat az órákat, amelyek csigalassúsággal vitték a nap vége felé. Egészen biztosan érezte, hogy valami történni fog vele ma, mintha a levegő is tele lett volna meglepő ajándékok reményével!
Hazafelé már csaknem futott az ismerős utcákon át a ház kapujáig. Még jó, hogy csak a második emeleten lakom, gondolta magában, ahogy kettesével vette a lépcsőfokokat, mert a lift szinte soha nem működött.
Különös érzéssel nyitotta a bejárati ajtót, mert változást érzett a levegőben. Eddig, minden nap, amikor hazatért érezte, hogy egyedül van a lakásban.  Első útja mindig a heverőhöz vezetett, noha soha nem gondolta azt, hogy ott találja a leányt, sőt tudta, hogy nem lesz semmi jele annak, hogy ott volt valaha is. Különös, de éppen a nemléte igazolta azt, hogy biztosan jönni fog!
De ma, már az első lépésnél érezte, hogy valaki van a lakásban, mert más volt a hangulat. Visszafojtotta a lélegzetét, amikor a szobába benyitott.
A heverőn pici, nagyon kedves, piros kalitka állt és benne vidáman és mélyen aludt egy kis fehér egér.