Spiclivel félhomályban

 

Egy jóbarát emlékére.

 

Azt hallom, hogy maga rólunk jelent Tibor?

Ha már így rákérdezett, hát igenis kérem alássan, én jelentek kegyedékről.

És nem zavarja, hogy barátok vagyunk?

Nem sőt, mondhatnám szórakoztat, hogy végre leírhatom amit gondolok.

Az sem zavarja, hogy apámnak is barátja volt és, hogy a mi bizalmunk maga iránt azért volt mindig töretlen, mert a család megbízható hívének tartottuk?

Nem, mint mondtam is, inkább szórakoztat, mert valahogy mindig volt bennem egy rossz érzés, hogy maguk fedhetetlenek. Most meg úgy érzem, módomban áll kicsit közelíteni kegyedéket a többiekhez.

Akikről szintén jelent?

Igen, akikről szintúgy jelentek ezt-azt.

Hát akkor megkérdezném: segítene magának, ha olyan titkokat mondanánk, amelyeket aztán jelenthetne?

Ha megtennék valóban megköszönném, de nem magukról jelentem majd, hanem valaki másokról, akikből meg azt húzom ki, amelyeket magukról jelentek. Így aztán sikerül elérjem, hogy valójában nem jelentek, csak írogatok mindenkiről valamit, ami nem is vele esett meg, hanem mással.

Briliáns gondolat! Jöhet a titok?

Megköszönném.

Valaki a társaságunkból jelent magáról ezt -azt alkalmilag, ha kérdezik és nem mer nem felelni.

Ó ezzel semmi gond, hiszen én jelentettem róla, hogy rólam ír jelentéseket.

De ugye nem azt mondja, hogy azokat meg maga diktálta neki?

Bizony, bizony ez a valóság.

És amikor azzal rohantam magához, hogy mit tegyek, mert be akarnak szervezni, akkor maga minden tanácsát, amit nekem mondott jó helyen jelentette?

Hát mit mondjak, bizony a beszervezést is én javasoltam azoknak, akik ezután behívták, hogy elbeszélgessenek magával.

Tudta, hogy majd magától kérek tanácsot, hogyan menekülhetnék ki ebből a helyzetből?

Kétségem se volt efelől, hiszen kihez fordulhatott volna, akiben megbízhat? Hiszen minden tele van spiclivel, akik a félhomályban meghúzódva megfigyelnek mindenkit!

Kivéve magát ugye, aki még a saját megfigyelőjét is ellenőrizheti? Aki saját magáról a más kezével ír jelentéseket?

Kivéve engem természetesen, mert én nem is jelentek, csak segítek értelmezni az embereket ott, ahol nálam jobb értelmezőre aligha akadnának. Azokban a körökben igazán kevés a becsületes ember.

Látja, Maga is megbízhatott bennem, mert hisz az én tanácsaimra hallgatva mondtak le a beszervezéséről.

Szép gesztus volt magától, hogy szólt nekik, szervezzenek be, majd kimentett a jótanácsaival.

Így igaz, hiszen a bizalom az igazi barátság alapja. Ezek után hogyan is kételkedett volna bennem?

De e nélkül sem kételkedtem soha!

Azt igen rosszul tette, mert azt igazán nem tudhatta, hogy ki húzódik meg a félhomályban! Barát, vagy ellenség, az bizony nem ugyanaz!

Csak nem arra céloz, hogy jobb ma egy baráti félhomályos spicli, mint egy ellenséges?

Hát ez azt hiszem kétségtelen! Ha én nem vagyok magát többet zaklatták volna beszervezéssel.

Amit maga tanácsolt nekik. Ha maga nincs, eszükbe se jutott volna engem megkeresni!

Látja ebben nagyon téved. Mindenképp megkeresték volna, de én megelőztem azt a pillanatot, amikor ez felmerül bennük. Megmentettem magát!

Miért érzem mégis úgy, hogy nem kell hálásnak lennem?

Azért, mert fogalma sincs mi az igazi, önfeláldozó barátság.