Innen és Túl
Innen és Túl
Ki van-e téve mondd a kagyló az ágyad mellé, amit tőlem kaptál?
Ki van-e téve a szíved a zsebórád mellé lefekvés előtt az asztalra, hogy szabadon ketyegjenek együtt?
Milyen csendes lett a világ, nincsenek hangos szenvedések!
Milyen egyszerű lett a lét, nem kell viselni benne Téged!
Milyen szapora a szíved, az óra mellett ott az asztalon!
Dobog, dobog…a szívverésed azzal az órával rokon, nem az enyémmel.
Vinni téged, hinni téged, viselni téged, mint a terhet…
Milyen homály lett így az élet, hogy szívünk szenved késedelmet, nem a zsebóránk.
Isten áldjon!
De ők még erre sem felelnek,
mert mi vagyunk a másvilágon
és nekünk szánták ezt a terhet.
