Mód és állapot ( határozó)

Mód és állapot ( határozó)

 

Vidámak vagyunk, de nem boldogok.

Kerekek vagyunk, de nem egészek.

Vannak ábrándjaink, de nincsenek reményeink, ha mégis vannak tán reményeink, már régen nem remélünk vágyni semmire.

Van testünk, de nincsen megtestesülésünk, mert vannak kínjaink, de már régen nem kínlódunk, mert vannak álmaink, de már régen nem álmodunk róluk, mert vannak kényszerek, de már nem kényszeríthetnek  semmire, mert vannak félelmek is, de már többé semmitől nem félünk, mert többé nem lehet minket megijeszteni, mert már többé nincs mit elvenni tőlünk, amit félthetnénk!

Ezért többé nem ijedünk meg, nem remélünk, nem vágyunk és bár vannak látszatok, mi már többé soha be nem érjük a látszatokkal, mert mi már a valódival sem érjük be, mert nekünk az egész kell!

A látható és a láthatatlan, az igazi és a hamis, a csúf és a szép, az áldott és az átkozott, a szeretett és a gyűlölt, a mindenkori és az egyszeri, a várt és a váratlan, az ünnepelt és a sárba tiport, a megalázott és a felemelt, a boldog és a boldogtalan, minden dolgok színe és fonákja, jobb és bal fele, fehére és feketéje egyszerre!

Mert mi már csak így tudunk vidámak lenni, szabadok lenni, félelem nélkül lenni, így tudunk egészek lenni!

De még ezekkel  sem, már sehogyan sem tudunk boldogok lenni.